Régi versek helyett újak

Lefolytattam egy bizonyos harcot magammal és úgy döntöttem nem teszek fel régi verseket. Az újak sem olyan jók, mint kellene lenniük, éppen ezért csak azok közül teszek fel párat. Gondolom nem fog senki sajnálkozni e miatt.:)

Hang nélkül létezem, beszédképtelen

Lelkemből kiváló szellemi egyesülés
Adj még egy napot, csak légy velem
Látom kivülről, bekövetkezik a merülés
Hang nélkül minden beszédképtelen

Veszteni készülök, tudattal, tudatlanul
Várom már mikor jön el újra a fényes éj
Nem is számolom, hányszor maradtam alul
Ami neked a világot jelenti, nekem éj sötét

Elmondom végre, szavak nélkül, amit akartam
Hisz szavakkal nem tudnám, engedj közel magadhoz
Betemetem magam, a sár mélyére, az avarban
S talán az én szívem a tiéd felett, majd falat bont

Saját sebeimmel játszom és szakítom fel újra
Nézz rám és temessük el együtt, a még élőket.
Hang nélkül, meztelen testel kelek útnak
Nemsoká elmúlok, nemsoká elmúlik minden

Szabadság szonett

Ébredj oltalmazó szélcsendben
Fák árnyékában, száradó szennyesként
Ébredj mellettem

Égboltból kifolyó felhők, legyen elég
Messze mindentől, bámul ránk
A messzeség

Repülj, szelek szárnyán, magasan
Repülj csak el, hisz ezt akartad
Szabadnak lenni vágysz, nekem
Csak repkedésed bámulása marad

Énekelj, énekelj, hogy tudjam élsz
Énekelj, hogy tudjam kellek még
Végre valakinek, valahova
Vagy inkább hagyjalak békén?

Amit a szem nem lát

Múltad gyöngyfüzér rajtad
Amit a szem nem lát
Finoman letépem rólad
S minden újra kizöldül talán
A te gyönyörédes réteden,
Sebesen futó, tisztító ár
Játszik majd a képzelet
Csodaország nem lesz csoda már
Kivénhedt rönkök helyén tomboló víz jár
Zápor, eső mossa könnyed
Elmossa, elmossa, aki voltál
Csak annyit kérek, ne félj tőlem
Hiszen álmomban is láttalak már
Te vagy a rét, én az ár
Fülembe súgtál, átöleltél, símogattál
Te, múltba révedő, vak leány

Csak egy egyszerű, haldokló ima

Küzdéstől fekete kezemmel várom a véget
Várom már a pillanatot, mi vet ennek véget?
Vágynék búbánattól végre örlődni
Jól tudom, nem lesz már az enyém semmi

Mit akarok én? Ki vagyok? Ki leszek?
Határozott válasz nem érkezik, csak nemek
Elutasítva a bélből kikanalazott, jósolt jót
Amit egy régi buddhista szerzetes mormolt

Körforgás ez mind, élet, halál, haldokló életek
Várni a halált, szól erről hány szutra, halál énekek
Helyes szándéka, törekvése kinek van még?
A világunk előre elkárhozott sírban forgó lét

Még találkozunk úgyis, bár nem hiszek ebben
Lehetünk elvándorolt, összefonódott lelkek
Elveszünk, hiszen nem állunk még készen
Dobjunk el mindent, vesszünk el a sötétben